Hírek

Rockopera részletei csendülnek fel vasárnap

April 20.

Vasárnap, a negyedik gyertyagyújtás alatt Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockopera részletei csendülnek fel Bordás Barbara énekművész, színész és György-Rózsa Sándor színész, énekes előadásában.

 

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját 30 évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban, azóta a zenés színpadok visszatérő sikerdarabja. Szűz Mária történetét mutatja be: ifjúságától Krisztus születésén át egészen a kereszthalálig és Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol tolmácsolásában. Középpontjában Mária életszentsége és anyasága áll, az áldozat, amelyet ő hozott, annak minden örömével és nehézségével együtt, ami a csodálatos zene és szöveg által elevenedik meg. A LantArt Produkció előadása a műfaj legkiválóbb énekeseinek közreműködésével készül Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színházzal és a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban. Nyáron Debrecenben is láthatja a közönség a nagyszabású, lélekemelő produkciót. Ebből kaphatunk most ízelítőt a december 19-i gyertyagyújtáson Bordás Barbara és György-Rózsa Sándor színész énekesek közreműködésével, akik Máriát és Jézust alakítják majd az előadásban.

 

 

Bordás Barbara – énekművész, színész

Szigetszentmiklóson az Ádám Jenő Zeneiskolában tanult magánének szakon, majd 2005-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, itt 2008-ban végzett klasszikus énekművészként. Alapító tagja volt a szülővárosában megalakult Sziget Színháznak, ahol sok énekes főszerepet játszott. 2008-tól 2010-ig az Operett Akadémia növendéke volt, 2010-től a Budapesti Operettszínház tagja. Számos operettben, musical előadásban, gálakoncerten és operában is közreműködött, itthon és külföldön egyaránt. Vallja, hogy minden műfajban és zenei, színpadi közegben megtalálható az adott művész korának és hangfajának megfelelő szerep. A siker innentől kezdve már csak befektetett munkán és a hozzáálláson múlik. Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockoperájában Mária szerepét alakítja majd.

Bordás Barbara – énekművész, színész. Fotó: Pilván Anita

 

György-Rózsa Sándor – színész, énekes

Erdélyben, a székelyföldi Gyergyószentmiklóson született, középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumban végezte zene-humán tagozaton. Ez alatt a négy év alatt tagja volt az iskola kórusának is, amellyel számos országos és nemzetközi fellépésen vett részt. Érettségi után, 1999-ben Budapesten folytatta tanulmányait, a Dévai-Nagy Kamilla által alapított Krónikásének Zeneiskolában. 2002-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház színitanodájába. 2003-tól 2014-ig a Budapesti Operettszínház tagja volt. Azóta szabadúszó, színházi munkái mellett szinkronizál. Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockoperájában Jézus szerepét alakítja majd.

György-Rózsa Sándor – színész, énekes. Fotó: Tót Rózsa