Hírek

Korcsolyapálya, kirakodóvásár várja az érdeklődőket

December 07.

A 2021 adventi időszakára tervezett debreceni eseményekről Papp László, a város polgármestere és Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője számolt be sajtótájékoztató keretében 2021. november 19-én.

 

Amint azt Papp László többek közt elmondta: a tavalyi adventi időszak visszafogottra sikeredett, melynek megvoltak a járványügyi okai, de ebben az évben – bár most sem vagyunk könnyű helyzetben és figyelnünk kell az egészségünket garantáló intézkedésekre –, azonban Debrecen szeretné megidézni a korábbi évek adventi hangulatát, s újdonságokkal is szolgálni. A város most is díszbe öltözik. Több, mint 200 ezer fényforrás fogja díszíteni a Belvárost és a város több pontját – így például Kismacs, Nagymacs, Bánk, Ondód, Dombostanya lakói is megérezhetik az ünnepi hangulatot –, s Debrecen karácsonyfáján – melyet Szabó István felsőjózsai lakos ajándékaként november 19-én állítanak fel – több mint 16 ezer égő lesz. Most a Dósa nádor tér is részese lesz az adventi időszaknak. Újdonságként szolgál majd a „fénykúp ajándékdobozokkal” és a „gömbkanapé” látványa a téren. November 28-tól az 1-es és a 2-es villamos vonalán is közlekedik majd a „fényvillamos”. Papp László polgármester elmondta: kirakodóvásár várja a közönséget november 26-tól. A korábbinál nagyobb területen – a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is – feldíszített faházak fognak állni. 20 vendéglátó egység és csaknem 80 kereskedő fogadja az ide látogatókat. A szabadtéri kirakodóvásárt – a jelenlegi szabályok szerint – védettségi igazolvány nélkül lehet majd látogatni. Újdonság lesz idén az Adventi Kuckó. A Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkától néhány lépésnyire (az Aranybika épületében) berendezett Adventi Kuckó programsorozatában CSAK Design vásár, népi kézművesvásár, s a gyerekek számára Mikulás-várás szerepel majd. Az Adventi Kuckó ad majd helyet a Debreceni Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtő akciójának is, ahol december 23-ig várják majd az adományokat.

 

 

A Kossuth téren adventi korcsolyapálya is várja majd az érdeklődőket összesen 750 négyzetméternyi egybefüggő jégfelülettel, egyedülálló élményt nyújtva a 120 méteres hosszú jégfolyosóval. Hasonló mobil jégpálya Kelet-Magyarországon idáig nem volt még. A jégpálya 2022 januárjának végéig működik majd. Az adventi időszakban hétköznap és hétvégén is 8.00 és 14.00 óra között mindenki számára ingyenesen vehető igénybe.  Az adventi időszakban naponta 14.00 és 20.00 óra között 800 forintos belépőjegy váltásával lehet majd itt korcsolyázni. Az adventi időszak után pedig kizárólag hétköznap 8.00 és 14.00 óra között lesz ingyenes a korcsolyapálya használata. A Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén az elmúlt években megszokott módon most is üzemelni fog a korcsolyapálya.

 

A rendezvénytartás jelenlegi szabályait betartva advent vasárnapjain a gyertyagyújtások nem a megszokott, Kossuth téri helyszínen lesznek, hanem a kirakodóvásár helyszínétől elválasztva, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, ahová védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni. A gyertyagyújtásokat a Facebookon keresztül is meg lehet majd tekinteni, illetve a Debrecen Televízió élőben adja majd őket. Az első gyertyagyújtásra 2021. november 28-án 17.00 órakor kerül majd sor, s ezt követően – 17.30 óra körül – gyulladnak fel a karácsonyi díszkivilágítás fényei.

 

 

S még egy érdekesség: a debreceni Lighthouse fényművészeti csoport különleges vizuális élménnyel örvendezteti meg a látogatókat. Az adventi időszak alatt a Nagytemplom mellett a hajdani Verestorony alapjai fölé emelt piramisba szerelt led-csövek különlegesen programozott fényjátéka egyedi hangulatot varázsol a Kossuth térre.

A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház szervezésében 13 városrészbe látogat el a debreceni Mikulás mesehősök kíséretében. Több egységében pedig adventi programok, kézműves foglalkozások és kiállítások is lesznek.

 

Mészáros Réka szavai szerint a kulturális programok keretében többek között a Valcer Táncstúdió műsora pedig Karácsonyi Valceremónia címmel látható majd december 18-án. A debreceni óvodák december 3-án a Dósa nádor téren összesen 24 kis karácsonyfát díszítenek fel, melyeket 1-1 óvoda fogadott örökbe és el is készítik hozzájuk a díszeket.

 

 

Az adventi programsorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz az Ők tizenketten című, beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató. A délután házigazdája, s egyben a kötet szerzője Zsuffa Tünde író, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtószóvivője. Erdő Péter bíboros támogatásával indul útjára a rendezvénysorozat, melyet az ország különböző városaiba visznek el. A meghívott hírnökök: Laczkfi János, Pindroch Csaba, Csókay András, Kubik Anna, Szikora Róbert.

 

PROGRAMOK:

Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész emlékkiállítása
Időpont: november 19. 17.00 óra
Helyszín: Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpont (Debrecen, Attila tér 5.)
Köszöntőt mond: Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője
A kiállítást megnyitja: Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa
Közreműködik: a Lautitia Kóruscsalád

 

A Vendégségben az Úrnál című kiállítás megnyitója
Időpont: november 25. 18.30 óra
Helyszín: Szent László Domonkos Plébánia
A Vendégségben az Úrnál az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült pályázati anyagból összeállított képzőművészeti kiállítás, mely az ebben az évben 800 éves domonkos rend évfordulós esztendeje záró eseményeként nyílik meg.

 

Kirakodóvásár 
2021. november 26. – december 23.
Helyszín: Belváros
A kirakodóvásár megújult elrendezéssel várja a közönséget november 26-tól: már nem csak a Kossuth téren, hanem a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is feldíszített faházak fognak állni. A kínálat a korábbiakhoz hasonlóan idén is széleskörű lesz, 20 vendéglátó egységgel és csaknem 80 kereskedővel.

 

Adventi korcsolyapálya
Időpont: 2021. november 26. – 2022. január 31.
Helyszín: Kossuth tér
A kirakodóvásárral egyidőben megnyitja kapuit a Kossuth téren a korcsolyapálya is, amely összesen 750 négyzetméternyi egybefüggő jégfelület lesz, egyedülálló élményt nyújtva a 120 méteres hosszú jégfolyosóval. Hasonló mobil jégpálya Kelet-Magyarországon idáig nem volt még. Az adventi időszakban hétköznap és hétvégén is 8.00 és 14.00 óra között mindenki számára ingyenesen vehető igénybe. Az adventi időszakban naponta14.00 és 20.00 óra között 800 forintos belépőjegy váltásával lehet majd itt korcsolyázni. Az adventi időszak után pedig kizárólag hétköznap 8.00 és 14.00 óra között lesz ingyenes a korcsolyapálya használata.

A helyszínen korcsolyabérlésre is lesz lehetőség.

A Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén az elmúlt években megszokott módon most is üzemelni fog a korcsolyapálya.

 

Gyertyagyújtások 

Első adventi gyertyagyújtás 
Időpont: 2021. november 28. 17:00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere; Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája; Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője.

Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

 

Második adventi gyertyagyújtás
Időpont: 2021. december 5. 17.00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Puskás István, Debrecen alpolgármestere; Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze és Sipos Barnabás, a Debreceni Szentháromság Magyar Ortodox Egyházközség parókusa.

Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

 

A hanuka ünneplése
Időpont: 2021. december 5. 18:30 óra
Helyszín: a Bajcsy-Zsilinszky utca Piac utcai torkolata

 

Harmadik adventi gyertyagyújtás
Időpont: 2021. december 12. 17.00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Balázs Ákos, Debrecen Város alpolgármestere; Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora; Kiss János, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora.
A harmadik gyertyagyújtásra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeinek (Laczkfi János, Pindroch Csaba, Csókay András, Kubik Anna, Szikora Róbert) részvételével kerül sor.

Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

 

Negyedik adventi gyertyagyújtás
Időpont:  2021. december 19. 17.00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere; Tóth László, a Debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa; Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa.
A betlehemi láng továbbadása a 43. Főnix Cserkészcsapat és az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház közreműködésével történik.

Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

 

Adventi Kuckó
Időpont: 2021. november 27. – december 23.
Újdonság lesz a Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkától néhány lépésnyire (az Aranybika épületében) berendezett Adventi Kuckó programsorozata: CSAK Design vásár, népi kézművesvásár, Mikulás-várás.

A programok ingyenesen látogathatók.

 

A Debreceni Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtési akciója az Adventi Kuckóban
Időpont: 2021. december 7. – december 23.
December 7-én nyitja meg az Advent Kuckó a Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtő pontját és egészen december 23-ig várják a felajánlásokat.
Belépés nélkül az adományok az épület előtt kihelyezett gyűjtőládában helyezhetők majd el.

 

Lighthouse-piramis
Időpont: 2021. november 28. – 2022. január 6.

A debreceni székhelyű Lighthouse-csoport különleges vizuális élménnyel örvendezteti meg a látogatókat. Az adventi időszak alatt a Nagytemplom mellett a hajdani Verestorony alapjai fölé emelt piramisba szerelt led-csövek különlegesen programozott fényjátéka egyedi hangulatot varázsol a Kossuth térre.

 

ELMARAD! Adventissimo – A Debrecen Helyőrségi Zenekar koncertje
Időpont: 2021. november 28.19:00 óra
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi utca 1-3.)

Alapos mérlegelés után a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel nehéz döntést hoztunk meg: a Debrecen Helyőrségi Zenekar régóta várt adventi koncertje idén elmarad.

Megértésüket köszönjük!

 

„És fölzeng a világ” című képzőművészeti kiállítás
Időpont: 2021. december 3.11.00 óra
Helyszín: a Debrecen-Széchenyikerti Református Egyházközség kiállítóterme (István király tér 2.)
Kiállító művészek: Richter Sára, Aknay János, Bráda Tibor, Pogány Gábor Benő
Megnyitja: Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Bölcskei Gusztáv nyugalmazott református püspök

 

Óvodák kis karácsonyfáinak bemutatója
Időpont: 2021. december 3. 9.00-12.00 óra
Helyszín: Dósa nádor tér
A debreceni óvodák összesen 24 kis karácsonyfát díszítenek fel, melyeket 1-1 óvoda fogadott örökbe és el is készítik hozzájuk a díszeket.

 

ELMARAD! Találkozás a lappföldi Mikulással, Joulupukkival
Időpont: 2021. december 5. 16:30 óra
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi utca 1-3.)

A járványügyi szabályozások miatt sajnos a Mikulás nem tud élőben, testközelben találkozni velünk, viszont a csizmánkról nem fog elfeledkezni idén sem, szorgos manóival már sürögnek-forognak, hogy mindenkihez időben odaérjenek! 

Megértésüket köszönjük!

 

Jótékonysági futás – Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás
Időpont:  2021. december 11. 10:30 óra
Helyszín: Baltazár Dezső tér
Hatodik alkalommal gyűjtenek ajándékot rászorulóknak karácsonyi „ronda” pulcsiban Budapesten és Debrecenben.
A futáson előzetes regisztrációt követően, védettségi igazolvánnyal bárki ingyenesen részt vehet. Regisztráció: hello@bakancslistamagyarorszag.hu

 

Ők tizenketten
Időpont: 2021. december 12.15.00 – 17.00 óra
Helyszín: Kölcsey Központ, Görömbei András-terem
Az Ők tizenketten című, beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató házigazdája, s egyben a kötet szerzője Zsuffa Tünde író, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtószóvivője. Erdő Péter bíboros támogatásával indul útjára a rendezvénysorozat, melyet az ország különböző városaiba visznek el. A meghívott hírnökök: Laczkfi János, Pindroch Csaba, Csókay András, Kubik Anna, Szikora Róbert.

A rendezvény ingyenesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött: info@demki.hu

 

Karácsonyi Valceremónia – A Valcer Táncstúdió karácsonyi műsora
Időpont: 2021. december 18. 19.00 óra
Helyszín: Kölcsey Központ  (Hunyadi utca 1-3.)
A Valcer Táncstúdió karácsonyi gálaműsora az idén is hagyományosan az ünnepvárás jegyében zajlik.

 

A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (Demki) több egységében lesznek adventi programok, kézműves foglalkozások, kiállítások.