november 26.

18.00 Kölcsey Központ Nagyterem

Debreceni Hajdú Táncegyüttes – Az angyalok énekelnek

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes 1953 –ban alakult, az idén ünneplik fennállásuk 70. évfordulóját. Az együttes jelenleg közel 350 főt számlál az óvodás kortól a szenior korosztályig. Munkájukat számos elismerés fémjelzi, melyek a teljesség igénye nélkül: Népművészet Európa –díja, Csokonai Vitéz Mihály Közösségi –díj, Magyar Örökség-díj, Debrecen Város Pro Urbe –díja. A néptáncegyüttesek minősítő rendszerében eddig minden generáció minden alkalommal a legmagasabb fokozatot, az Arany I. illetve a „Kiválóan minősült együttes” címet érdemelte ki.


A nézők több alkalommal láthatták őket a Felszállott a páva műsorában mind gyermek, felnőtt és szólista kategóriában, ahol minden alkalommal egészen a döntőig jutottak el. Repertoárukon megtalálhatók az egész magyar nyelvterület táncai, táncos hagyományai az autentikus megformálástól a tematikus színpadi feldolgozásig. Rendszeres az együttműködésük a Csokonai Nemzeti Színházzal mind a színház előadásaiban, mind pedig saját táncszínházi darabjaikkal.
Küldetésüknek tartják saját szűkebb régiójuk, a Hajdúság, Hortobágy tánchagyományainak felkutatását és minél szélesebb körben való megismertetését. Ennek szellemében szervezik immáron 2006 óta az Országos Pásztortánc Versenyt és Pásztorbált a Hortobágyon. Erős közösségük jelmondata: „a Mi családunk Hajdú!”


„Az angyalok énekelnek”
A Debreceni Hajdú Táncegyüttes jubileumi ünnepi műsora, melyen fellépnek az együttes utánpótlás csoportjai, a felnőtt és kezdő felnőtt együttesek.


Műsorukra november 26-án 18:00 órától a Kölcsey Központ Nagytermében kerül sor!
Az együttes vezetője: Tiszai Zsuzsa
Kísér a Bürkös Zenekar

Részletek

Dátum

november 26.

18.00

Belépő

3000 Ft

Program kategória:

Egyéb

Helyszín

Kölcsey Központ Nagyterem