Harangszóval tölti meg december 19.-én 17:00 órától a Debreceni Adventi Vásárt a Szironta Együttes.
Jól csengő választásnak ígérkezik a besnyői Szironta Együttes, hazánk meghatározó harangzenekarának koncertje. A formáció 2004-ben alakult, 2016-tól játszanak amerikai harangokon, handbelleken és handchime[1]-okon és cymbellen. Hangszerparkjuk Európában is ritkaságnak számít. Az 5+3+3 oktávnyi, összesen több mint 100 kéziharanggal szinte bármilyen zenemű megszólaltatható és műsoruk is ezt a változatosságot tükrözi. A klasszikus zeneirodalom legismertebb darabjai mellett kortárs és könnyűzenei művek, filmzenék és természetesen a legismertebb karácsonyi dallamok is szerepelnek repertoárjukban.
Az együttes célja a harangzene népszerűsítése és megismertetése itthon és Közép-Európában, különleges előadásmódjukat pedig az egész világ számára szeretnék megmutatni – már zenélhettek Európa számos országa mellett az Amerikai Egyesület Államokban, Szingapúrban, a Victoria Koncerthallban, Japánban és a dél-amerikai közönség is megismerhette a magyar virtust harangjaik segítésével Kolumbiában, Bogotá környékén megvalósult turnéjuk keretében. A legkülönbözőbb rendezvényeken találkozhattunk már velük. Kastélyokban, báltermekben, templomokban és az Országházban is megszólaltak már harangjaik, de rendszeres közreműködői a Budafoki Dohnányi Zenekar karácsonyi ’Igazából karácsony!’ koncertshowjának is, ahol több ezer néző számára varázsolnak harangjaikkal igazi ünnepi hangulatot.
A Szironta Együttes művészeti vezetője: Germán Márton
A zenekar tagjai: Czumpft Krisztina, Konkoly Violetta, Alejandro Cardozo Garzón, Sólyom Balázs