december 11.

18.00 – 19.00 Debreceni Református Kistemplom

Tímár Sára és zenekara – „Feljött immár az a csillag” című koncert

Tímár Sára Junior Prima díjas énekes és zenekara a Gryllus Kiadó karácsonyi lemezsorozatán belül jelentette meg Feljött immár az a csillag című kislemezét, amely versmegzenésítést, népzenét és világzenét is tartalmaz. Karácsonyi műsoruk kiegészül református énekekkel amiket népzenei kísérettel szólaltatnak meg, továbbá olyan Weöres Sándor versek feldolgozásával, amelyeknek központi témája az örökkévalóság.

„Feljött immár az a csillag, keljenek fel kik alusznak!” – Csendül fel gyönyörű karácsonyi énekünkben ez a mondat. Az esztendő jeles napjai keretet adhatnak életünknek, rátekinthetünk arra, hol is tartunk a szeretetté válás útján. Ebben a rendben kitüntetett helyen szerepel az év vége, amely mindig egyfajta belső összegzést, lezárást, várakozást és újrakezdést jelent számomra. Nehezen érkezünk meg abba az állapotba, hogy felfogjuk a valóságát annak, mit jelent Krisztus születése. Nemes Nagy Ágnes verse számomra hűen tolmácsolja ezt a gondolatot, ezért választottam a lemez kezdő számának. A hangulat a szürke, borongós állapotból halad a fény felé, ahogy a három király is lassan, lépésről lépésre jut el a bölcsőig. Zeneileg is szerettem volna érzékeltetni ezt a folyamatot, ezért Szabó Dániel segítségével, a hagyományos karácsonyi énekek tisztaságát megőrizve, egy új zenei hangzást hívtunk életre, ami kilép a hagyományos karácsonyi énekekhez illő, kategorizált hangzásból.

Zenészek:
Tímár Sára – ének
Szabó Dániel – cimbalom, ének
Hargitai-Halászi Lehel – furulya, ütőgardon, dob
Nyitrai Tamás – hegedű
Fekete Márton – brácsa
Lelkes András – bőgő
Zeneszerzők: Szabó Dániel és Tímár Sára

Részletek

Dátum

december 11.

18.00 – 19.00

Belépő

Ingyenes

Program kategória:

Zene

Helyszín

Debreceni Református Kistemplom