december 11.

10.30 Baltazár Dezső tér

VI. Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás

Hatodik alkalommal gyűjtenek ajándékot rászorulóknak karácsonyi ronda pulcsiban Budapesten és Debrecenben

 

Elő a ronda pulcsikat a szekrényből! Az idei lesz a hatodik alkalom, hogy a leggiccsesebb felsőnket magunkra öltve futhatunk a jótékonyság jegyében a megfelelő járványügyi intézkedések mellett. December 11-én nem csak Budapesten, de Debrecenben is vár a Ronda Pulcsis Futás. Mindkét futáson csak és kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

 

Debrecenben a belvárosban futnak majd a ronda pulcsisok a Baltazár térről indulva, a Hunyadi utca – Péterfia utca – Piac utcai sétálóövezet – Füvészkert utca – Múzeum utca – Baltazár tér útvonalon, érintve a gyönyörű kirakodóvásárt is. A futáson a DVSC labdarúgócsapata és női kézilabda csapata is részt vesz, a start előtti bemelegítés pedig a két csapat erőnléti edzői, Száraz Ádám és Rácz Henrietta vezetésével történik.

 

A futók tárgyi adományokkal is segítik a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet és a Debreceni Karitatív Testület munkáját. A Karácsonyi Ronda Pulcsis futáson résztvevőknek nem kell mást tenniük, mint előkapni a leggiccsesebb, legrondább vagy legviccesebb karácsonyi pulcsijukat, sapkájukat, sálukat (és persze a futócipőjüket), magukkal hozni a védettségi igazolványukat és összekészíteni a rászoruló családoknak szánt csomagot. A szervezők a tárgyi adományokat a futás helyszínén várják, innen szállítják majd tovább a segélyszervezetek részére.

 

És hogy mi legyen a csomagban? A legtöbbet ezekkel az alapanyagokkal segíthetünk (ügyelve rá, hogy a szavatossági idő legalább jövő áprilisig tartson):

  • hús- és készételkonzervek
  • lekvár
  • kekszek
  • mogyorókrém (dobozos)
  • étolaj
  • száraz tészta, tésztaszósz
  • cukor
  • rizs
  • gyümölcs- és zöldségkonzerv
  • bébiételek

 

A futáson bárki ingyenesen részt vehet védettségi igazolvánnyal, ám a szervezők azt kérik, előzetesen regisztráljunk.

Regisztráció a debreceni eseményre itt:  hello@bakancslistamagyarorszag.hu

 

Részletek

Dátum

december 11.

10.30

Belépő

Ingyenes

Program kategória:

Egyéb

Helyszín

Baltazár Dezső tér